ugyfelszolgalat@lanzs.hu +36 1 300 9123


A használt autó vásárlás előtti átvizsgálással kapcsolatban csupán egy hibát lehet el követni. Ez pedig nem más, mint hogy elmarad ez a fontos átvizsgálás.
Amennyiben megtalálta álmai használt autóját, nem árt óvatosnak lenni. Sok esetben a leendő vevő szinte azonnal szeretné haza is vinni a kiszemelt gépjárművet. Hiszen csillog-villog, a motortérről enni is lehetne, az autó belül is példásan tiszta, sőt még a gumiabroncsok oldalfalának is egészséges, szinte új színe van.
A kilométer óra állása is több mint kedvező értéket mutat számunkra, sőt, pontosan ebben a színben és karosszéria kivitelben, pont ezzel a motorral kerestünk használt autót. A hab a tortán pedig, hogy az autó összes eleme sérülés és fényezés mentesnek tűnik. Ismerős gondolatok ezek?

Ilyenkor nagyon nehéz elő venni racionális énünket. Nehezen tudunk felül kerekedni vágyainkon, a gyanakvás pedig sajnos sok esetben a legutolsó utáni gondolatunk csak. Pedig nem árt az óvatosság!

A használt autó vásárlás buktatói

Bizony sok esetben egy használt autó ára, típustól és évjárattól függően több millió Forint is lehet. Mi pedig abban segítünk most Önnek, hogy a lehető legjobb használt gépjárműre költse el pénzét, melyben örömét fogja lelni, nem pedig a bosszúságot.

Egy használt autó vásárlás előtti átvizsgálás költségei töredékébe kerülnek magának a gépjárműnek a vételárához képest. Prémium márka független szervizeinkben egy teljes, átfogó képet kap a kiszemelt gépjármű aktuális állapotáról. Hibakód feltárás, motor diagnosztika, a futómű, a lengéscsillapítók vizsgálata, a fékberendezés állapotának felmérése, a fényezés rétegvastagságának mérése, ezek segítségével Ön el fogja tudni dönteni, hogy a kiszemelt gépjármű valóban az, amit keresett, vagy sem.

Amennyiben pedig több hiba is feltárásra kerül, ez esetben sem kell feltétlenül szomorkodnia. Még mindig dönthet a vásárlás mellett, de ez esetben már egy alkualapra okot adó dokumentum lesz a kezében. Magasan képzett kollégákkal és a legmodernebb technikai háttérrel állunk az Ön rendelkezésére.

Ne kockáztasson, keressen Minket bátran, bizalommal!

Kapcsolódó szolgáltatás: https://lanzs.hu/eredetisegvizsgalat